Ropogós zabtorta

Tészta

Összekeverjük a lisztet a vízben oldódó zabpehellyel, majd mélyedést nyomunk a közepébe. Belemorzsoljuk az élesztőt. A tejet elkeverjük 5 dkg cukorral, ráöntjük az élesztőre, azután a kovászt letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
10 dkg vajat a sóval, a tojással és a citromhéjjal együtt a kovászhoz adunk, majd az egészet sima tésztává gyúrjuk. Meleg helyen, letakarva a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát ismét átgyúrjuk, és 26 cm átmérőjű kivajazott tortaformába simítva 30 percig ismét kelni hagyjuk.
Közben a maradék vajon megolvasztjuk a barna cukrot, összekeverjük a magos zabpehellyel, majd egyenletesen elosztjuk a tészta tetején. A tésztát körülbelül 20 percig sütjük a 200 fokra előmelegített sütőben. Rácsra téve hagyjuk kihűlni, majd vízszintesen kettévágjuk.

Töltelék

A töltelékhez a tejszínt a cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük, majd a túróba forgatjuk. Az alsó lapot körbevesszük tortagyűrűvel, majd vékonyan
megkenjük túrókrémmel. Kirakjuk a lecsepegtetett körtével, majd rásimítjuk a maradék krémet. A felső lapot szeletekre vágjuk, a krémre helyezzük, és a tortát 1 órán át pihentetjük a hűtőszekrényben.

kaloria 390 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink