Forrás: Pásztor Tünde

Sólet libacombbal

  1. Megtisztítjuk a combokat. Egy lábasba rakjuk, öntünk rájuk annyi vizet, hogy bőven ellepje. Teszünk mellé pici sót, egy babérlevelet, pár szem fekete borsot. Fedő alatt kis lángon addig főzzük, míg meg nem puhul a hús. Hagyjuk kihűlni, majd a combokat kivesszük, és hideg helyre félretesszük. Az abálóléről leszedjük a zsírt, és átszűrjük. (Eddig akár az előző nap is elkészíthetjük.) Egy akkora edényben, amely elég lesz a babnak is, kevés libazsíron megpároljuk a felaprított vöröshagymát. Rádobjuk a zúzott fokhagymagerezdeket, kissé megpirítjuk. Levesszük a tűzről, elkeverünk benne egy evőkanálnyi őrölt pirospaprikát, teszünk hozzá ízlés szerint őrölt köményt. Beletesszük a megmosott babot, sózzuk-borsozzuk, végül felöntjük az abálólével. Lefedjük, és betesszük a 140 fokos sütőbe legalább két órára. Félidő tájt hozzákeverjük a megmosott gerslit is. Tálalás előtt egy serpenyőben libazsíron megpirítjuk a combokat.

TRÜKK

Még finomabb lesz, ha egész alacsony hőmérsékleten (80-100 fokon) sütjük a babot egy éjszakán át. Ha viszont kevés az időnk, elkészíthetjük a tűzhelyen is, takarékon körülbelül másfél óra alatt puhul meg a bab. Ha van, érdemes öntöttvas lábast használni hozzá.

 

Ludaskása libacombbal, töltött libanyakkal

kaloria 960 CAL
ido 280 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink