Sólet

Sólet

Megmossuk a szárazbabot, és egy éjszakára beáztatjuk, azaz egy tálba szórjuk, és annyi vizet öntünk rá, hogy több ujjnyival ellepje (nagyon meg fog dagadni). Másnap egy lefedhető kerámia sütőtálat jó vastagon kizsírozunk. Beleszórjuk a leszűrt babot. A vöröshagymát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. A fokhagymagerezdeket is megtisztítjuk, majd vékony szeletekre vágjuk vagy lereszeljük. A kétféle hagymát a bab tetejére szórjuk, adunk hozzá sót (egy-két kávéskanálnyit), fél kávéskanál őrölt borsot, egy késhegynyi őrölt pirospaprikát, aztán egy kanállal összeforgatjuk mindezt a babbal. A füstölt marhahúst közé dugjuk, a tetejére rakjuk egyben a libamellet. Öntünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje a hozzávalókat. Rárakjuk az edény fedelét (vagy alufóliával lezárjuk). Hideg sütőbe rakjuk. Felmelegítjük 130-150 fokra, és legalább 3 órán át sütjük. Kivesszük – ha nem vajpuha minden, akkor töltünk rá egy kis vizet, és tovább sütjük.

kaloria 750 CAL
ido 195 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink