Szőlős rizlingtorta

Tészta

A tojásokat a citromhéjjal és 3 evőkanál vízzel habosra verjük, majd beleszórjuk a cukrot. A lisztet és a sütőport összeszitáljuk, azután beledolgozzuk a tojásos keverékbe. Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Beleöntjük a masszát, és elsimítjuk. Előmelegített sütőben, 175 fokon körülbelül 30 percig sütjük. Miután megsült, kiszedjük a formából, és egy rácson hűlni hagyjuk.

Töltelék

A krémhez a puha vajat az átszitált porcukorral habosra verjük. Belekeverjük a tojássárgáját, a mandulát és a rumot.
Visszatesszük a tortalapot a formába, és átitatjuk a bor felével. A krém ¹/³ részével megkenjük, majd rétegesen rárakjuk a babapiskóták felét. Rácsöpögtetjük a maradék bort, majd újabb ¹/³ krémréteg következik, végül a babapiskóták másik fele. A tetejére kenjük a maradék
krémet, majd 8 órára hűtőbe tesszük.

Díszítés

A tortát kivesszük a formából, és az oldalát bekenjük édes tejszínhabbal. A tetejét szőlőszemekkel, az oldalát pedig pörkölt mandulaforgáccsal díszítjük. A maradék tejszínhabot nyomózsákba töltjük, és kis csókokat formálunk belőle, melyekre rátesszük a csokoládélevélkéket.

kaloria 530 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink