Tejszínes mandarintorta

Tejszínes mandarintorta

A mandulát szárazon megpirítjuk, ledaráljuk, és hagyjuk kihűlni. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét
a 3 dkg cukorral kemény habbá verjük. A tojássárgáját 3 evőkanál langyos vízzel habosra keverjük. Hozzáadjuk a felvert habot, majd rászitáljuk a sütőporral elvegyített lisztet. A mandulával együtt az egészet óvatosan összeforgatjuk, végül belekeverjük az olvasztott margarint. A masszát 26 cm-es kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és 175 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. Ezután kiborítjuk a formából, hagyjuk kihűlni, majd vízszintesen elvágjuk.
A mandarint lecsepegtetjük, a levét felfogjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A túrót habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a citrom levével meg a reszelt héjával, valamint 2-3 evőkanál mandarinlével. Beleforgatjuk a tejszínhabot, vigyázva, hogy össze ne törjön. A zselatint hideg vízben megpuhítjuk, feloldjuk, és összedolgozzuk a túrókrémmel. A mandarinból pár szép gerezdet félreteszünk a díszítéshez, a többit a krémbe keverjük. Az egyik piskótalapot visszatesszük a
formába, és megkenjük a mandarinkrémmel. Rátesszük és könnyedén rányomkodjuk a másik
lapot. A tortát a hűtőszekrényben pihentetjük, amíg a krém megdermed. Mandarinbefőttel és tejszínhabbal díszítjük.

kaloria 330 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink