Tojásos borsóval töltött burgonya

Megmossuk a burgonyát, sós vízben félig megfőzzük. Kivesszük a vízből, hagyjuk kihűlni (minél hidegebbre hűl, annál könnyebb lesz vele bánni, mert nem törik, nem morzsálódik).

Hosszában félbevágjuk. A belsejüket egy éles kis késsel kiszedjük, apróra vágjuk, belerakjuk egy keverőtálba. A kivájt fél burgonyák alját egyenesre vágjuk (hogy ne billegjenek majd a tepsiben), zsiradékkal kikenünk egy alkalmas méretű sütőtálat, és beleállítjuk a fél krumplikat úgy, hogy az üregük felfelé nézzen.

Elkészítjük a tölteléket. A kifejtett zöldborsót sós vízben két-három percig főzzük, utána leszűrjük. A főzőhagyma héját lehántjuk, a hagymát nagyon apróra vágjuk. Egy-két evőkanál zsiradékon pici sóval megfonnyasztjuk. Rádobjuk az áttört fokhagymát, fél percig pirítjuk együtt. A négy tojást felverjük, belekeverjük a csíkokra vágott spenótleveleket és a leszűrt zöldborsót, sózzuk és borsozzuk. Ráöntjük a hagymás alapra, és kevergetve megsütjük (mint a rántottát).

Ha kész, igazságosan elosztjuk a nyolc fél krumpliban. Mindegyik tetejére szórunk reszelt sajtot. 180 fokos sütőben bő negyedóra alatt pirosra sütjük. Salátával kínáljuk.

Spenótos-kecskesajtos saláta vadrizzsel, eperrel és mandulával

kaloria 320 CAL
ido 65 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink