Tökös galuska borsos csirkemellcsíkokkal

Tökös galuska borsos csirkemellcsíkokkal

Először a tököt apró, dobókockányi darabokra vágjuk. Egy nagy serpenyőben egy-két evőkanál zsiradékot hevítünk, és beledobjuk a tököt, rászórjuk a kakukkfüvet, és kevergetve addig sütjük, míg a zöldség meg nem puhul. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Utána a nokedlit készítjük el. Összekeverjük a lisztet a négy egész tojással, kicsi sóval és annyi vízzel, hogy még éppen ne legyen folyékony a massza. Nem kell alaposan kidolgozni, úgy a jó, ha kicsit darabos marad. Bő, sós vizet forralunk közben, és galuskaszaggatóval beleszaggatjuk a lobogva forró vízbe a tésztát. (Ha nincs, akkor egy vizes vágódeszkáról késsel belevagdossuk.) Ha újra felforrt a víz, még pár percig forraljuk, közben többször megkeverjük, hogy ne ragadjanak össze a galuskák, és hogy ne fusson ki. Tésztaszűrővel kiszedjük, és hideg vízzel átmossuk. Kis zsiradékkal összekeverjük, hogy álltában ne tapadjanak össze a szemek. Hozzáforgatjuk a sült tököt. A csirkemellet vastagabb, rövid csíkokra vágjuk. A tökös serpenyőbe teszünk még egy-két evőkanál zsiradékot, rádobjuk, körbepirítjuk. Közben darálunk rá bőven borsot, megszórjuk őrölt köménnyel. Ha már majdnem megsült, megsózzuk, készre sütjük.

kaloria 770 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink