Forrás: Vidék íze

Töltött lángos

A LÁNGOS

Lángost sütni nem nehéz dolog. Ha bográcsban csináljuk, arra kell nagyon figyelni, hogy sok és forró olajban tegyük. Magam egy kicsi, 5-6 literes bográcsot használok, ebben két liter olajat hevítek. A lángos tésztájához fél deci langyos tejben egy evőkanál cukorral egy kocka élesztőt futtattam fel. Megfőztem a kockákra vágott krumplit, majd áttörtem. Ehhez adtam sót, a lisztet és az élesztőt. Átkevertem, majd legalább félórát kelni hagytam a tésztát.

A TÖLTELÉK

Mialatt a tésztát előkészítettem, barnára sütöttem egy kis olajon a felkarikázott vöröshagymát, majd a bacont, végül a felkarikázott kolbászt. A juhtúrót elkevertem a tejföllel, fél evőkanál aprított kaporral. A lángostésztából maréknyi adagokat vettem ki, olajozott vágódeszkán korong formára szétterítettem. Erre helyeztem a háromféle tölteléket: sült kolbászt és hagymát, majd megszórtam natúr sajttal. Erre hasonló méretű tésztát terítettem, a széleket jól összedolgoztam, s ugyanígy jártam el a többi lángossal is. Második töltelékként a sült baconnel szórtam meg a tésztát, erre egy kis gomba, aprított petrezselyem és füstölt sajt került. A harmadik töltet a juhtúrós krém volt. A lángostészta önmagában puha, a töltött lángoshoz kell egy kicsi kézügyesség meg egy széles tortalapát (ezzel emeljük le a deszkáról és csúsztatjuk a forró olajba). Aranybarnára kell sütni, ha, kész, jól le kell itatni róla a maradék olajat, s mindenképpen fehér száraz fröccsel vagy sörrel kell tálalni!

Szezámos karfiol citromos retekraguval

kaloria 420 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

6 személyre

Forrás: Vidék íze

Ajánlataink