Töltött őzlapocka sárgabarackés szilvakörítéssel

Töltött őzlapocka sárgabarackés szilvakörítéssel

A húst felszúrjuk, kívül-belül kissé besózzuk, borsozzuk. 1 fej hagymát finomra megvágunk, 1 evőkanálnyi olajon megfonnyasztjuk. Rádobjuk a felkockázott gombát, zsírjára pirítjuk. Ha kihűlt, hozzáadjuk a héjából kinyomott kolbászmasszát, a langyos tejben megáztatott és jól kinyomkodott zsemlét meg a tojást. Sózzuk, borsozzuk, csipetnyi szerecsendióval ízesítjük, jól összedolgozzuk, megtöltjük vele a húst, a nyílást erős cérnával bevarrjuk. Betakarjuk a vékony tarjaszeletekkel, megkötözzük, megszórjuk a durvára tört borókabogyóval. Mélyebb tepsibe tesszük, leöntjük a maradék olajjal, és előmelegített sütőben, mérsékelt tűzön (180 °C-on) 50 percig sütjük – ha szükséges, kevés vizet öntünk alá. Ekkor mellédobjuk a felkarikázott sárgarépát és a maradék 2 fej hagymát. A hús tetejét megkenjük a tejszínnel, és további 45-50 percen át aranybarnára sütjük. Kivesszük a tepsiből, de szeletelés előtt 10 percig pihentetjük, különben szétesik a töltelék.
Közben a zöldséget a pecsenyelével együtt egy lábasba tesszük, aláöntjük a bort, erős tűzön összeforraljuk. Áttörjük vagy összeturmixoljuk, még egyszer felforraljuk, utánasózzuk, borsozzuk, tálalásig melegen tartjuk. Az őszibarackokat gerezdekre vágjuk, az
előzőleg vörösborban megáztatott szilvákat kimagozzuk, diónyi vajon, kevés citromlével savanyítva éppen csak összeforrósítjuk. A húsról lefejtjük a zsineget, nem túl vékony szeletekre vágjuk, előmelegített tálra rendezzük. Bevonjuk a mártással (a többit külön csészében kínáljuk), körberakjuk a sárgabarackkal és a szilvával. Pirított burgonyát vagy párolt rizst adhatunk mellé.

kaloria 730 CAL
ido 165 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink