Tüdőskása

Szilágyi Istvánné (Balkány) a következőket írta: „Sajnos már csak falunapokon, fesztiválokon találkozhatunk a hagyományos disznóvágásokkal. Ma már az ideje és a módja is megváltozott. Régen csak télen vágtak disznót, és egész nap tartott a tor. Ma már nyáron is levágja a hentes a malackát a hűtőládába, és akár négy óra alatt is végeznek. Nálunk hattagú a család, és mindig tartunk disznót, most is van hat. Mi sem adjuk már meg a módját a disznóvágásoknak úgy, mint régen, de az ételek nagy részét ugyanúgy készítjük. Igaz, a belsőséget lefagyasztom, később készítem el a hurkát. Így nekünk sem tart egy napig egy disznóvágás. A mai napig is minden porcikáját felhasználjuk az állatnak, még a belet is megsúroljuk, mert tisztább és jobb, mint a bolti. Vannak ételek, amelyek generációról generációra maradtak, ezekből szeretnék párat megismertetni.”

  1. A hagymát megtisztítom, apró kockákra vágom, és kevés zsíron megdinsztelem. Az előre megfőzött tüdőt ledarálom, és rárakom a hagymára. Ízesítem sóval, borssal, majoránnával. Körülbelül 10 perc alatt összesütöm. A rizsből a szokásos módon párolt rizst készítek, összekeverem a tüdővel, és átpirítom. Savanyúsággal tálalom.

Orjaleves tüdős táskával – a toros vacsora asztalán

Gombás tüdőragu

kaloria 350 CAL
ido 30 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.