Túrós piskótatekercs snidlinggel és spárgával

Elektromos habverővel maximális fokozaton öt percig verjük az öt egész tojást egy teáskanál cukorral és egy kávéskanál sóval. A lisztet elvegyítjük a sütőporral, és beleforgatjuk a tojáshabba az olvasztott vajjal együtt. Egy nagy tepsibe sütőpapírt terítünk, elsimítjuk benne a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben pár perc alatt megsütjük. Még forrón, papírostul együtt többször feltekerjük, majd összecsavarva hagyjuk kihűlni.

Levágjuk a spárgasípok végét, majd sós vízben roppanósra főzzük. Leszűrjük, és egy kis vajon átforgatjuk. Összekeverjük a túrót a krémsajttal, és ízesítjük az összevágott snidlinggel vagy újhagymával, a felaprított petrezselyem zöldjével, sóval és őrölt fehér borssal ízesítjük.

Kitekerjük a piskótát, lehúzzuk róla a papírt. Vastagon megkenjük a túrókrémmel. Az egyik szélre ráteszünk 2-3 spárgát (amennyi fér), tekerünk rajta valamennyit, utána megint teszünk a krémre spárgát, és így folytatjuk, míg fel nem csavartuk az egész tésztát (így szebben helyezkedik el a spárga, nem fognak összecsúszni a sípok). Borsócsírával díszítjük.

A világ legjobb levese

kaloria 169 CAL
ido 40 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.