- A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük, és egy fakanállal összekeverjük. (A 60 dkg finomliszt helyett használhatunk 50 dkg finomlisztet és 10 dkg étkezési korpát.) Ne ijedjünk meg, az így kapott massza kissé lágy lesz. Folpackkal letakarva egy napot hűtőben pihentetjük, de az sem baj, ha tovább áll.
- Sütés előtt a tésztát két részre osztjuk. Az egyik feléből diónyi golyócskákat formázunk, és mindegyik tetejére egy-egy szem diót, mandulát nyomunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, nem túl sűrűn.
- Előmelegített sütőben közepesnél erősebb lángon, 8-10 percig sütjük. Vigyázzunk, mert a tészta hamar megéghet!
- A tészta másik felét kinyújtjuk, és különböző figurákat szúrunk ki belőle, amelyeket a puszedlihez hasonlóan kisütünk. A mázhoz a tojásfehérjét a cukorral vízgőz fölött néhány percig verjük, míg kemény lesz. A kisült puszedliket ebbe a mázba forgatjuk, végül gyúródeszkán száradni hagyjuk.
- A figurákat megírókázzuk a cukormázzal, és díszíthetjük csokoládéval, kókuszreszelékkel, mákkal, apró cukorkával.
A mázhoz:
- A hozzávalókból sűrű mázat keverünk, majd egy habzsákba töltve megmintázzuk vele a puszedliket!