Világszép birstorta

Tészta

A tésztához összegyúrjuk a vajat, a lisztet, a tejfölt, egy csipet sót és az evőkanálnyi cukrot. Fóliába csomagoljuk, és egy órán át pihentetjük a hűtőszekrényben. Öt részre osztjuk a nyers tésztát. Négyből 26 cm átmérőjű körlapot nyújtunk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a lapokat egyesével, és villával megszurkáljuk. 180 fokos sütőben egymás után megsütjük, laponként körülbelül 15 perc alatt.

Birskrém

Meghámozzuk a birset, felszeleteljük a húsát. Összekeverjük a bort az almalével és 4 dl vízzel, beledobjuk a gyümölcsöt, és kis lángon, lefedve 45-50 perc alatt puhára főzzük. Utána a levével együtt sűrű szitán áttörjük (vagy botmixerrel simára turmixoljuk). Visszatesszük a lábasba, és alaposan összekeverjük a cukorral, a zseléfixszel meg a citromsavval. Beledobjuk a fahéjat és a felhasított vaníliát, és együtt felfőzzük. Öt percig kevergetve forraljuk, utána lehűtjük, belekeverjük a narancslikőrt.

Krém

A krémhez a zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk. Összekeverjük a túrót a mascarponéval, a narancs lereszelt héjával, 6 evőkanálnyi levével meg a porcukorral. Megmelegítjük a likőrt, és a kinyomkodott zselatint feloldjuk benne. Beledolgozzuk a túrókrémbe, és hagyjuk, hogy elkezdjen dermedni. Ha már kezd meghúzni, beleforgatjuk a 2 dl tejszínből vert habot. Kidobjuk a birszseléből a fahéjat és a vaníliát, egy kevés zselét félreteszünk a díszítéshez. Egy tálra tesszük az első tortalapot, rákenjük a birszselé felét. Rátesszük a második lapot, rásimítjuk a túrókrém felét. Ezt még egyszer megismételjük. Legalább 6 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt két deci tejszínt felverünk egy kevés porcukorral, bevonjuk vele a torta oldalát. A kis tésztakorongokat körben rátesszük, porcukorral megszórjuk, a maradék birsvelővel díszítjük.

kaloria 470 CAL
ido 160 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink