Zöldborsós tejfölös csirke vajban pirított puliszkával

Finomra vágjuk a vöröshagymát, kevés zsiradékon világosbarnára sütjük. Hozzáadjuk az összevágott paprikát, együtt pirítjuk pár percig. Mehet rá a felaprított paradicsom és az összevágott fokhagyma, addig sütjük, míg zsírjára nem sül. Hozzákeverünk egy kevés őrölt pirospaprikát, pici alaplével felöntjük.

Beletesszük a felkockázott combot, addig pároljuk, míg a hús ki nem fehéredik. Ekkor tesszük hozzá a szintén felaprított csirkemellet, ráöntjük az összes alaplevet, sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá egy csipet szárított vagy egy ág friss majoránnát, és egy-két perc múlva beleöntjük a zöldborsót is.

Addig főzzük, míg a hús meg nem puhul benne. A lisztet kevés hideg vízben csomómentesre keverjük, hozzávegyítjük a tejfölt, és behabarjuk vele a pörköltet. Végül hozzákeverjük az összevágott petrezselyem zöldjét is.

A puliszkához felforraljuk a zöldségalaplevet a tejjel és a rozmaringgal. Beleöntjük a kukoricadarát, és folyamatos keverés mellett pár percig főzzük, közben kidobjuk a rozmaringot, a masszát sózzuk és borsozzuk. Utána hagyjuk kihűlni.

Fogyasztás előtt egy evőkanál segítségével nagyobb galuskákat formázunk belőle, és egy serpenyőben a vajon megpirítjuk.

Zöldborsós csirkeragu párolt rizzsel

 

kaloria 750 CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.