Zöldséges busa a vasaló alól

A halakat nem fűszereztem, csak megsóztam, aztán jó
órát pihentettem. Azért választottam busát, mert itthon
mostoha halnak számít, holott igenis finom a húsa. És
most nem „kábítottam el” mindenféle fűszerrel, ugyanis
fiatal, 1-2 kilós állatokból készült szeleteket használtam.
Ezekben még nincs meg az a klasszikus „zöldes íz”, mint
a nagyobb példányokban.
A zöldségeket hosszában felszeleteltem. Az édesköményt egycentis darabokra, a többit inkább félcentisekre. Egy kicsi szójaszószt, ecetet és olívaolajat elkevertem, ezzel ízesítettem a répát, a paprikákat, a céklát, a gombát és a hagymát. Az édesköményt azért nem, mert az a párolást- sütést követően jellegzetes, kicsit ánizsos ízet ölt, s az már önmagában is elegendő zamat.
A busaszeleteket sütés előtt közvetlenül még egyszer
vékonyan átkentem olajjal, és már mehetett is rá a vasaló. Ha a bőre ráragad a vasra, ne ijedjenek meg, semmit nem rontottak el! A hal bőre vékony, így ez természetes. A hús ettől még szépen átpárolódik. Barnára sütni elég nehéz dolog, ugyanis a halhús sok vizet tartalmaz, s mivel néhány perc alatt készre párolódik, nincs is ideje ropogósra sülni a vasaló alatt.
Amikor a hallal végeztem, következtek a zöldségek. Az
édesköménnyel kezdtem, hogy a halon kívül más szaftok ne „zavarják” meg az ízét. Aztán jött sorra a többi. Egyszerű volt a dolgom, csak egy valamire kellett figyelnem: arra, hogy a padlizsánra ne kerüljön sok olaj – ugyanis ez a zöldség a világ minden zsiradékát képes felszívni sütés, párolás közben, hogy aztán, beleharapva, a szánkba eressze ki az összeset…
A zöldségeket és a halat fatányéron tálaltam, friss kenyeret és száraz fehérbort kínáltam hozzá.