Forrás: Pásztor Tünde

Zöldséges lapocka sajtos tekerccsel

Zöldséges lapocka

A lapockát nagyobb kockákra vágjuk, majd a forró olajon megpirítjuk a húst. Sóval, borssal, finomra aprított fokhagymával ízesítjük, és kevés vízzel vagy zöldségalaplével fedő alatt puhára pároljuk. Amikor félig
kész, hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott sárgarépát, hagymát és zellert. Az utolsó pillanatokban tesszük bele a 2-3 centis darabokra vágott friss zöldbabot, azzal pároljuk teljesen készre.

Sajtos tekercs

Amíg a hús puhul, elkészítjük a sajtos tekercset. A vajon kissé megpirítjuk a lisztet. Megsózzuk, felengedjük a forró tejjel, és kevergetve besűrítjük.
Levesszük a tűzről, azután lassan hozzákeverjük a tojások sárgáját. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, azután azt is a masszába forgatjuk. Egy nagyméretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a tészta felét, és a 160-170 fokra előmelegített sütőben
körülbelül 15 perc alatt megsütjük. Amikor kisült, tiszta konyharuha segítségével többször oda-vissza feltekerjük, vagyis „tanítjuk” a tésztát. (A tészta másik felével hasonlóképpen járunk el.) A lapokat megszórjuk reszelt sajttal, ízlés szerint apróra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel, azután feltekerjük, és így hagyjuk kihűlni. Tálaláskor ujjnyi vastag szeletekre vágva kínáljuk a ragu mellé.

kaloria 930 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink