Zsidó fűszeres marhaszegy

Zsidó fűszeres marhaszegy

Tegyük a húst nagy üveg- vagy műanyag edénybe. Keverjük össze a cukrot a szerecsendióval, szegfűszeggel, szegfűborssal, borssal, gyömbérrel, és szórjuk a húsra. Takarjuk le, és hűtsük két napig – naponta egyszer fordítsuk meg. Az elkészítés napján szedjük ki a húst a pácból, és itassuk szárazra. Nagy, nehéz serpenyőben forrósítsunk fel 3 evőkanál olívaolajat. Sózzuk meg a húst, minden oldalát
pirítsuk meg, majd tegyük félre.
Vastag fenekű fazékban (amelybe a hús belefér) forrósítsuk fel a maradék 3 evőkanál olívaolajat, és pároljuk benne üvegesre a hagymát kb. 10 percig. Rakjuk rá a húst, fedjük le az edényt, és lassú lángon 2 órát pároljuk a húst. Ha a hagyma és a hús leve elfőtt, öntsük fel húslevessel. Tegyük bele a paradicsompürét, és főzzük a húst puhára kb. 1 óra alatt. Ha megpuhult, rakjuk a szegyet húsvágó deszkára, és alufóliával letakarva 10 percig pihentessük. Ha túl híg, közepes
hőfokon főzzük sűrűre a pecsenyelét; ha pedig ízetlen
lenne, igazítsunk az fűszerezésén. Rostjaira merőlegesen szeleteljük fel a húst, és a pecsenyelével tálaljuk.

kaloria 990 CAL
ido 210 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.