A természet erejét nemcsak a gyógyteák, hanem a zöldségek, gyümölcsök és fűszerek is magukban rejtik, így a változatos étrenddel bizony a puszta táplálkozás révén hozzájuthatunk a szükséges vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz és antioxidánsokhoz. Ha a változatos étrend mellett mozgunk is, akkor szinte mindent megtettünk az egészségünk védelme érdekében.
Vannak bizonyos alapanyagok, melyeket érdemes napi szinten fogyasztani, ugyanis jótékony hatásuk, gyógyító erejük régóta ismert és tudományosan is alátámasztott. A köznyelv csak szuperélelmiszereknek nevezi ezeket, és kétségtelen, hogy a magyar háztartások kedvelt fűszere, a bors is „szuper„.
A fekete bors nagy mennyiségben tartalmaz vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, cinket és krómot is. A fekete bors sok más mellett segít a fogyásban, jót tesz az emésztésnek, serkenti a szervezet méregtelenítését, és a rák megelőzésében is fontos szerepe lehet.
Összegyűjtöttük, pontosan milyen jótékony hatásai vannak a fekete borsnak.
SEGÍTI A FOGYÁST
A csípős, erős ételek izzasztó hatással bírnak, így a fekete bors is. A benne található hatóanyagok segítenek feloldani a zsírsejteket és gyorsítják az anyagcserét. A fekete bors jó hatással van az emésztésre is, ugyanis serkenti a gyomorsavképződést, ezáltal enyhítheti a puffadást, a görcsöket és még a székrekedést is. Ehhez legcélszerűbb, ha tea formájában fogyasztjuk.
MÉREGTELENÍTŐ HATÁSA VAN
A méregtelenítésnek sok formája létezik, ám az egyik legnépszerűbb a szaunázás, amikor a bőrön át, az izzadsággal távoznak a méreganyagok. A bors segíthet fokozni a szervezet tisztulását, méghozzá az izzasztó és vízhajtó hatásának köszönhetően. Az őrölt vagy frissen őrölt borsból szórjunk a már kész ételekre, akár a rántottára vagy a tükörtojásra, ugyanis „frissen” fogyasztva fejti ki leginkább a hatását.
GYULLADÁSCSÖKKENTŐ
Számos betegség kiváltó oka lehet a szervezetben lappangó gyulladás. Egy tanulmány szerint a fekete bors a benne található piperinnek köszönhetően gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkezik, sőt felveszi a harcot a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben is.
SEGÍT A LÉGÚTI BETEGSÉGEK KEZELÉSÉBEN
Habár nincs influenzaszezon, de egy könnyed nátha bármikor megtámadhatja az embert. A fekete borsnak ebben az esetben is hasznát vehetjük, ugyanis a megfázás és a köhögés is kezelhető vele. Készítsünk a borsból teát, vagy melegítsünk fel egy bögre tejet, keverjünk bele egy csipet őrölt fekete borsot és kurkumát, adjunk hozzá egy kis mézet és még melegen kortyolgassuk. Inhalálásra is használhatjuk ezt a fűszert: forraljunk vizet, tegyünk bele borsot, egy kis eukaliptuszolajat, és lélegezzük be a gőzt.
MEGGÁTOLHATJA A RÁK KIALAKULÁSÁT
A fekete bors ismert antibakteriális hatásáról is, az immunerősítő tulajdonságát pedig a benne található antioxidánsoknak, illóolajoknak és vitaminoknak köszönheti. Az egyik legfőbb alkotóeleme a piperin, amely a csípős, erős ízéért is felelős. A fekete borsban található antioxidánsok hatékonyan küzdenek a szabad gyökökkel szemben, a piperin pedig a gyulladáscsökkentő hatása révén védelmet nyújthat számtalan betegséggel szemben.
ENYHÍTHETI A DEPRESSZIÓ TÜNETEIT
Elsőre furcsa lehet, de hatékonynak bizonyulhat, ha elrágcsálunk egy-két szem fekete borsot. A nyers bors rágása közben ugyanis hangulatkeltő vegyi anyagok és illóolajok szabadulnak fel és jutnak el az agyba, amelyek hatására megszabadulhatunk a mentális fáradtságtól, a depressziós tünetektől is. Egy-két szemnél azonban ne rágjunk többet.
SERKENTI AZ AGYMŰKÖDÉST
A fekete bors a benne található, gyulladáscsökkentő hatású piperinnek hála képes lehet csökkenteni az agysejtek gyulladásos állapotát, serkenti a véráramlást (így javítja a memóriánkat is), és védi az egészséges agysejteket.
JÓ HATÁSSAL VAN A BŐRRE
A fekete bors segíthet megakadályozni a bőr pigmentációját, sőt segít megvédeni és megőrizni a bőrünk eredeti, egészséges színét. Ha már egészen fiatalon ügyelünk arra, hogy a fekete bors rendszeresen szerepeljen az étkezéseinkben, akkor megakadályozhatjuk vele a ráncok korai kialakulását, a bőr korai öregedését és a sötét foltokat. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is alkalmazható.
NEM VALÓ MINDENKINEK
Annak ellenére, hogy számtalan jótékony hatása ismert, egyeseknél allergiás reakciót válthat ki a fekete bors. Túlzott fogyasztása gyomorégést okozhat, ha nagy mennyiségben belélegezzük, akkor pedig károsíthatja a tüdőnket. Szembe kerülve égő érzést okozhat, ilyenkor tiszta kézzel és bő vízzel mossuk ki a szemünket – olvasható a PharmEasy cikkében.
Borítókép: Shutterstock