– Nem versenytársai vagyunk egymásnak, inkább segítünk a másiknak, ha tudunk – vélekedik Hafner Kinga a Káli-medence sajtászairól. Szerencsésnek tartja magát, hogy idesodorta az élet, és egy olyan farmot működtethet, amiről álmodni sem mert.
Azt tudtam, ahol a kecske szarva van, az lehet az eleje. Nem is törekedtem mélyebb ismeretekre, ami a mezőgazdaságot illeti, de azt éreztem, hogy más lelkületű ember vagyok, mint a városiak – meséli Hafner Kinga, aki 12 évig gyártásvezetőként dolgozott, de amikor a kreativitás helyett inkább irodai munkáról kezdett szólni az élete, úgy gondolta, ideje a váltásnak. A férje hangtechnikusként dolgozott, leépítések voltak a munkahelyén, ez volt az utolsó csepp, ami végleg arra sarkallta őket, hogy lépjenek.
– Az volt az elképzelésünk, hogy létrehozunk vidéken egy pici önfenntartó gazdaságot. Zalába mentünk, a Lajostanya tulajdonosai sokat segítettek, de hamar szembesülni kellett a ténnyel, hogy a villany- és a gázszámlákat nem tudjuk paradicsommal kifizetni, pénzre is szükségünk van. Mindig nagy sajtfogyasztók voltunk, elhatároztuk, hogy nemcsak magunknak, hanem eladásra is készítünk. Elkezdtünk Zalaegerszegen piacozni, de sajnos ezen a vidéken nincs nagy keletje a kézműves sajtnak, akit pedig érdekel, az megcsinálja magának. Sürgősen piacot kellett keresnünk. Éppen két éve a Balaton-felvidék felé vettük az irányt, éttermek séfjeinek vittünk kóstolót a sajtjainkból, amikor megtudtuk, hogy a Káptalantóti melletti Kővári Kecskefarm éppen üzemeltetőt keres, a tulajdonosa, Kőváriné Hadnagy Éva egészségi állapota már nem engedi meg, hogy nehéz fizikai munkát végezzen. Több se kellett nekünk, felvettük vele a kapcsolatot, megbeszéltünk egy találkozót, és hamarosan meg is állapodtunk, hogy átvesszük a farm üzemeltetését. Ma is azt mondom, hihetetlen szerencsénk volt. Negyven anyakecskét, mangalicákat, disznókat, gyöngytyúkokat, emukat kaptunk, ráadásul Éva néni nemcsak a tudását adta át nekünk, hanem a vevőkörét is. Persze ez volt a legnagyobb felelősség: tartani azt a színvonalat és hitelességet, amit ő közel két évtized alatt épített ki.
Kingáék minden reggel ötkor kelnek, ellátják, megfejik az állatokat, napi 100-120 liter tejet adnak a főszezonban. Vannak érlelt, füstölt és lágy sajtok, a körözött például kecskekrémsajtból készül. Kinga ezeket ugyanúgy csinálja, ahogyan Éva nénitől tanulta: a nyers tejet még melegen feldolgozza. Éva néni sajtjai is megmaradtak a palettán, és van egy újdonság is, a No14 fantázianevű.
– Az én fehérpenészes camembert-em mellett a hűtőben Éva néni kecskekrémsajtján egy penészréteg keletkezett a camembert-től. Gondoltam, három kiló, ezt nem kellene kidobni, mi legyen vele. Megkóstoltam, és eszméletlen finom volt. Kiderült, hogy Franciaországban van hasonló sajt, ma már nálunk is az egyik legnépszerűbb fajta. A név onnan van, hogy a főútról a 14-es kilométerkőnél kell lekanyarodni a farmra – meséli Kinga, miközben átmegyünk a boltba, vásárló érkezett.
Igazi kis csemegeüzlet, Kinga elképzelése, hogy mindent lehessen kapni, amire szüksége van egy családnak a konyhában, és ahhoz mindenképpen ragaszkodik, hogy kizárólag adalékanyag-mentes, tiszta élelmiszerek kerüljenek a polcokra. Van kecske- és lókolbász, szalámi, sonka, szalonna, disznósajt, szelőmájas, hurka és sütnivaló kolbász. Ezeket már nem győznék csinálni, a húsáruk egy részét egy keszthelyi hentes készíti, részben Éva néni receptjei alapján, hagyományos eljárással, nitrit- és adalékanyag-mentesen. A mangalicazsírt kis vödrökben lehet megvenni, egyre többen ezzel főznek. Karácsony előtt a töltött káposztába való darált hús is igen keresett, Kingáék ilyenkor egy egész mangalicát azért vágnak le, hogy jusson minden vevőnek. A töpörtyű alig sül ki, máris elkapkodják, de van a boltban tojás, lekvár, idényzöldségek, méz, szörpök, savanyúság, bab, teák, aprósütemény is, környékbeli kistermelőktől érkezik minden. Azt mondhatnánk, hogy a Káli-medencében már egymást érik a sajtkészítők, de Kinga azt mondja, mindenkinek megvan a saját vásárlóköre, minden sajtász sajtja egy kicsit más.
– Nem versenytársai vagyunk egymásnak, inkább segítünk a másiknak, ha tudunk. Én is árulok olyan sajtot, amit más készít. Miért ne segítenék?! – teszi fel a költői kérdést, és azt is elárulja, péntekenként friss kenyeret is lehet kapni a kis boltban. Tervezi, hogy hamarosan ropogós kiflik is felkerülnek a polcra, ne kelljen a vevőknek több boltba rohangálniuk, ha szeretnének bevásárolni.
– Egész évben rengeteget dolgozunk, de megéri, jó helyen vagyunk! Míg Pesten éltünk, a fél karomat odaadtam volna, ha egy ilyen bolt van a közelünkben. El sem hiszem, hogy mi megcsináltuk!
