Beérkeztünk a Végállomásra…
„Nagy álmunk volt ez az étterem, bár merész lépésnek számított, ugyanis amikor a belevágtunk, a válság miatt épp a mélyponton volt ez a város. Az a vágy éltetett minket, hogy kirobbantsuk a miskolci kulináris forradalmat. Ahogy változtak a trendek, úgy igyekeztünk egyre többet adni. Mára óriási szerelem lett számunkra a vendéglátás. Hisszük és valljuk, hogy mi, akik itt maradtunk a városban, megérdemeljük, hogy kicsit felfelé húzzuk az életminőségünket. Közben szerencsére felnőtt egy nemzedék, akik már igényesek, és gyakran járnak étterembe” – értenek egyet a tulajdonosok. Vargáné Bodnár Henriett és a másik társtulajdonos, Budaházyné Csilla teljesen más szakmákból érkeztek csaknem húsz éve, egyikük a tanári hivatást, míg a másik a pénzintézeti állását hagyta ott, hogy belevágjanak a kockázattól sem mentes közös vállalkozásba. Először Miskolc első pizzériáját nyitották meg itt, a bükki kisvasút hajdani várótermében, mára pedig felépítették ezt az igényes bistorantot, melyet már nem csupán Miskolc, de az ország gasztronómiai térképén is jegyeznek. Bejött hát a tulajdonosok számítása, olyannyira, hogy nemrég a miskolci belvárosban cukrászdát is nyitottak. Mindez nem ment egy csapásra, inkább szívós, kitartó munka eredménye…
Eleinte meglepve fogadták a miskolci vendégek a formabontó köreteket és az olyan régen szokatlannak számító fogásokat, mint mondjuk a rozé kacsamell. Kezdetben a hagyományos fogásokból fogyott több, pl. a bécsi szelet meg a húsleves volt népszerű. Később azonban fordult a kocka, s egyre jobban fogadták a kísérletezést – ma pedig már a séf hathetente változó, szezonális ajánlatából rendel a vendégek többsége. Igaz, akad olyan étel, amit évek óta nem vehetnek le az étlapról, ilyen a káposztás vadmalacleves. Emellett a remek bisztróebéd kedvéért is sokan betérnek. Gyakorta megfordulnak itt a miskolci üzletemberek, ahogy a Bükkben kirándulók és a külföldi turisták is.
[eadvert]
Igyekszünk megmutatni mindazt az értéket, amit a vidék ad. Egy étterem konyhája állandó kreatív kísérletezés színhelye, arra törekszünk, hogy legyenek olyan fogások, amik a védjegyünkké váltak. A kiváló alapanyag mellé profi technológiát társítunk, hogy élmény legyen étterembe járni – mondja a Végállomás bistorant fővárosból „kölcsönzött” kreatív séfje, Várvizi Péter. A barnamártás legalább két napig készül, ez olyasmi, amivel egy háziasszony nem szívesen pepecsel.
A séf fontosnak tartotta, hogy olyan termelőkkel építsenek ki kapcsolatot, akik megbízhatóan, kifogástalan és állandó minőségű alapanyaggal látják el a konyhájukat. A sajtot és a vajat Tarcalról kapják, a zöldségeket, friss fűszernövényeket Hernádszentandrásról, a mangalicahúst és húskészítményeket Mónosbélből, a marhát a Hajdúságból, a pisztrángot Lillafüredről kapják. A konyhájuk lelke a kreativitás: a füstölt pisztrángból pl. különleges körözöttet készítenek krémsajttal habosítva. A friss pisztráng – jó tudni – nem csupán a bőrén, oldalanként 1,5 perc alatt kisütve finom. Készíthetjük sóval, cukorral hidegen pácolva, mint a norvég specialitást, a gravlaxot, melyhez eredetileg lazacot használnak. Érdemes kipróbálni a pisztrángot ecetesen, hagymásan is – magyarázza a séf, akinek a hal a kedvenc alapanyaga.
Itt a Bükk ölelésében a vadételek is az étlapra kívánkoznak, így magunk is megkóstolhattuk azt a remek fogást, ami vaddisznópofából készül. E nagyvadban gazdag környéken ezt nem is hagyhatjuk ki. A vár emlékeztet rá, hogy Nagy Lajos királyunk is előszeretettel időzött Diósgyőrben az őszi vadászidényben, s várta, hogy egy-egy kapitális vad puskavégre akadjon…
Családias hangulat és házias ízek – Cukrászda lett Klapka György egykori üzletéből
Lacikonyhától a burgerlángosig – Street Food magyar módra, az elmúlt 200 évben