Magazin

Az esős, sötét őszi délutánokon muszáj kávészünetet tartani. A forró kávéhoz pedig remekül illik a fahéjas csiga. Tehát hogy rövidre zárjuk, ősszel sok sütit kell enni. Sokféleképpen formázhatjuk kedvencünket, az a lényeg, hogy legyen jó sok ropogós sarkocskája, belül legyen foszlós, és itt-ott áztassa át a fahéjas-cukros vaj.
A két legnépszerűbb savanyúság a kovászos uborka és a csalamádé. Az előbbit nem is olyan nehéz elkészíteni, még akár a kezdő háziasszonyok is megpróbálkozhatnak vele, hiszen szinte garantált az ízletes végeredmény. A csalamádé sem sokkal nehezebb, ám érzékeny, trükkös étel, mely egy kis odafigyelést igényel.
Itt az ősz, ezért extra fontos, hogy odafigyeljünk az immunrendszerünk erősítésére. Ha a következő növényeket rendszeresen fogyasztod, már nagyon sokat tettél az egészségedért!
A paradicsomszósz egy olyan alapanyag, ami nélkül sokan el sem tudnák képzelni az életüket. És nem csak az olaszokra gondolunk, akiknek specialitása az érett paradicsomból készített mártás, hanem bizony például édesanyákra is a világ minden tájáról, akik nem tudnak elég hálásak lenni ezért a savanykás szószért, ami a legtöbb gyerek kedvence!
A Budai Vár nem csupán Budapest egyik legismertebb turisztikai látványossága, de a helyiek kedvenc célpontja is. A Várnegyed, amely az UNESCO Világörökség része, nem csak történelmi és kulturális örökségekben gazdag, de lenyűgöző kilátást nyújt a városra. A festői panoráma, a szűk macskaköves utcák és az építészeti csodák magával ragadó élményt nyújtanak minden látogatónak. Azonban nem csak a nevezetességek miatt érdemes felkeresni a Budai Várat – az itt található éttermek is hozzájárulnak a környék különleges atmoszférájához.
Az őszi almás sütemények kötelező kísérője az illatos fahéj. El sem tudjuk nélküle képzelni ezeket a desszerteket. De mértéktelenül ezt sem szabad fogyasztani.
Minden családban megvannak a karácsonykor kötelező sütemények. A hagyományos diós és mákos bejgli mellett szinte mindenhol készül egy-két tepsis, soklapos édesség is. Kiadósak, sokáig eltarthatóak, és természetesen nagyon finomak.
Az idei ősz nagyon kedvez a gombáknak, tele vannak az erdők-mezők mindenféle kalapossal, már egy rövid séta alatt is számtalan fajjal találkozhatunk. Különleges és kevésbé közismert gomba a sárga gereben, ismerkedjünk meg vele.
Több feldolgozott élelmiszerrel is megtörtént, hogy a nagyipari gyártás során addig „ésszerűsítették” az eredeti receptet, hogy a végeredmény már igen csak messze került az eredetitől, és sajnos általában ez nem javulást, hanem jelentős rontást jelent. Ez történt a dundi krinolinnal is.

Ezek is érdekelhetnek