Forrás: Pásztor Tünde

Tormás marhatekercs almás lila káposztával

ELŐKÉSZÍTÉS: 40 perc – SÜTÉS: 80 perc. – Összekeverjük a darált húst a fűszerekkel, a két egész tojással, a zúzott fokhagymával. Ha nagyon vizes, adhatunk hozzá egy-két evőkanálnyi zsemlemorzsát is. Egy kiterített alufólia lapon négyzet formában ellapogatjuk úgy, hogy körülbelül fél-egy centi magas legyen. Vastagon megkenjük a tormával. Félig fedésben kirakjuk sonkaszeletekkel. Az alufólia segítségével feltekerjük. Olajjal megkenjük a fóliát, belecsomagoljuk a hústekercset, a két végét szaloncukorszerűen összetekerjük. Berakjuk egy kis tepsibe, öntünk alá 1-2 deci vizet, és 170 fokos sütőben 80 percig sütjük.
Amíg sül, elkészítjük a salátát, hajszálvékonyra vágjuk a lila káposztát. A megmosott almát negyedeljük, a csutkáját kiszedjük, majd vékony cikkekre vágjuk. Az újhagymát is felaprítjuk. Egy serpenyőben pici olívaolajat forrósítunk, pár percig pirítjuk benne az összevágott zöldségeket, almát – vigyázunk, hogy roppanósak maradjanak. Tálalás előtt fűszerezzük az almaecettel és egy csipetnyi sóval. Ehhez az összeállításhoz nagyon jól illik a sütőben, héjastul megsütött burgonya. – A hozzávalók ára négy személyre: 2550 Ft

kaloria 450 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink