Alföldi húsgombócleves csigatésztával

Meghámozzuk és felkockázzuk, illetve felkarikázzuk a sárgarépát, a gyökeret, a karalábét, a zellert és a burgonyát.

Finomra vágjuk a vöröshagymát, egy fazékban megdinszteljük a két evőkanál zsíron. Hozzátesszük a három gerezd áttört fokhagymát, azzal is még két percig pároljuk. Rárakjuk az apróra vágott paprikát és paradicsomot, addig rotyogatjuk, míg zsírjára nem sül az alap. Hozzákeverjük az őrölt pirospaprikát, majd felöntjük a zöldségalaplével. Belerakjuk a feldarabolt leveszöldségeket (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé), és elkezdjük főzni.

Közben összegyúrjuk a húsgombóchoz a darált sertéshúst a fűszerekkel, sóval, borssal. Nagy diónyi gombócokat formázunk belőle.

Ha már félig puhák a zöldségek a levesben, hozzáadjuk a húsgombócokat és a burgonyát is, együtt készre főzzük. Külön vízben kifőzzük a csigatésztát, tálalásnál minden tányérba szedünk belőle, és erre merjük a forró levest.

Zöldborsós húsgombócleves

kaloria - CAL
ido 50 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink