Almás pite

Kis kockákra vágjuk és elmorzsoljuk a vajat a liszttel, a sütőporral, a porcukorral, majd hozzáadjuk az egész tojást, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha túlságosan morzsálódik, adunk hozzá 1-2 evőkanál jéghideg vizet. Átlátszó fóliába csomagoljuk, és egy órára a hűtőszekrénybe tesszük.

A töltelékhez meghámozzuk az almát, apró kockákra vágjuk, ráreszeljük a citrom héját, rányomjuk a citrom levét, hogy ne barnuljon meg. A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, majd 3-4 perc alatt folyamatos keverés mellett megpároljuk rajta az almakockákat. Hozzákeverjük a cukrot, a fahéjat és a darált kekszet is, majd hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni.

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A piteforma alját kibéleljük sütőpapírral. A pihentetett tészta kétharmadát lisztezett munkafelületen kör alakúra nyújtjuk, és a piteformába helyezzük úgy, hogy az oldalára is jusson. A tölteléket a tésztával bélelt formába öntjük.

A maradék tésztából alma- és levélformákat formázunk, kirakosgatjuk vele a töltelék tetejét, majd a felvert tojással lekenjük.

A pitét 180 fokos sütőben 40 percig sütjük, míg szép aranybarna színt nem kap. A kisült pitét a formával együtt rácsra helyezzük, és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd szeleteljük és tálaljuk.

Mini almás pite

kaloria 240 CAL
ido 140 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

11 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.