Barackos habos kocka

Piskóta

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük. A sütőport elvegyítjük a liszttel,
azután a fehérjét meg a lisztet váltakozva a sárgájához keverjük. Vigyázzunk, hogy a tojáshab ne törjön össze! A
tésztát 25 x 35 cm-es kivajazott, kilisztezett tepsibe tesszük, és a 200 fokra előmelegítet sütőben megsütjük.

Krém

3-4 szem megtisztított, félbevágott őszibarackot kevés őszibaracklével összeturmixolunk. A 3 csomag pudingport
2 dl baracklével simára keverjük, majd maradék őszibaracklével pudingnak megfőzzük. Összekeverjük
a barackpürével, azután a krémet kihűtjük, közben időnként megkeverjük, hogy ne bőrösödjön meg. A piskótát megkenjük a barackkrémmel, és betakarjuk
őszibarack szeletekkel. A tejszínt kevés porcukorral habbá verjük, és a barackok tetejére simítjuk. Kicsit hagyjuk
állni a hűtőben, majd bevonjuk a csokoládéval.

kaloria 260 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink