Brokkolis csirke füstölt sajttal

Pankovics Jenő szárnyashúsból készített egytálételében csodás egységet alkot a szaftos sült csirke a roppanós brokkolival és a selymes, füstöltsajtos-tejszínes mártással. Önmagában is nagyon jó, de a nagyobb étkűeknek adjunk mellé rizst, tésztát vagy friss kenyeret.

  1. Kifilézzük, és csíkokra vagy kockákra vágjuk a csirkecombokat. (Lehet persze mellből is csinálni, de a comb húsa sokkal szaftosabb).
  2. A brokkolit kisebb rózsákra szedjük, megmossuk, és forrásban lévő sós vízben roppanósra főzzük.
  3. A füstölt sajtot lereszeljük.
  4. A fokhagymát megpucoljuk, és apróra zúzzuk. Mélyebb serpenyőben (például egy wokban) kevés olajat melegítünk, és amikor már elég forró, belerakjuk a csíkokra vágott csirkehúst. Szép pirosra sütjük. Amikor kész van, a fokhagymát egy pillanatra beleforgatjuk – vigyázva, nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz. Beleöntjük a tejszínt, és már rakjuk is bele a füstölt sajtot, amelytől szépen besűrűsödik. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint. Ha túl sűrűnek találjuk, önthetünk hozzá egy kis tejet. Amint felforrt, már tesszük is bele a brokkolit. Ezzel is csak átforraljuk, hogy ne essen szét a zöldség, és már kész is van.

Sonkás csirkenyárs burgonyával

Csirkecsíkok salátával, cseresznyezselével

kaloria 760 CAL
ido 35 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.