Datolyaszilva-torta

Datolyaszilva-torta

Négy percig habosra keverjük a vajat a tojással és 8 dkg cukorral. Beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, összedolgozzuk, majd félórára berakjuk a hűtőbe.
Kivajazunk egy 26 cm átmérőjű sütőformát. A tortaforma aljának megfelelő méretű körlappá nyújtjuk a tésztát, belefektetjük a formába, és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 percig sütjük, végül kihűtjük. Kevés vízbe beáztatjuk a zselatinlapokat. Két datolyaszilvát meghámozunk, húsukat felkockázzuk. Összekeverjük a túrót a narancslével és 5 dkg cukorral. A zselatint kicsavarjuk, meleg vízben feloldjuk, és folyamatos keverés mellett vékony sugárban belecsurgatjuk a túrókrémbe. Kemény habot verünk a tejszínből, hozzáadjuk a gyümölcskockákat, végül összeforgatjuk a túrókrémmel. A krémet rákenjük a tésztára, és legalább négy és fél órára hideg helyre tesszük dermedni. Kivesszük, lepattintjuk róla az oldalfalat. A tetejét körben megszórjuk a kakaóporral. A megmaradt két datolyaszilvát is meghámozzuk, vékonyan felkarikázzuk, és a torta tetejére halmozzuk. Mentalevéllel díszítjük.

kaloria 310 CAL
ido 65 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink