Diós nyolcas

Diós nyolcas

A lisztet elmorzsoljuk a zsiradékkal, majd hozzáadunk egy csipet sót és a 3 tojás sárgáját.
Ezután némi cukros langyos tejben megfuttatott 1 dekányi élesztővel gazdagítjuk az egyveleget, s összegyúrjuk azt. Ha nem engedelmeskedne a masszánk, nyugodtan adjunk hozzá pár kanál tejfölt. (A tészta nem igényel pihentetést, dolgozhatunk vele tovább.)
3-4 cipóba osztjuk, majd mindegyik cipócskát lisztezett deszkán igen-igen vékonyra, téglalap alakúra kinyújtjuk. A tojások fehérjét a kristálycukorral gőz fölött, kézi habverővel egészen addig verjük, míg selymes, fehér, már alig-alig folyékony masszát kapunk.
Ekkor kapcsoljunk gyorsabb fokozatba, azután a kemény tojáshabot gyorsan, de precízen és egyenletesen oszlassuk el a kinyújtott és türelmetlenkedő tésztáinkon. Félkész alkotásunkat
ezután szórjuk meg durvára vágott dióval. Ezután álljunk neki – egyesével – a tojásfehérjés-diós tészták
feltekerésének, mintha bejglit szeretnénk belőle csavarni. Ha ezzel megvagyunk, vágjuk fel mindegyik rudat ujjnyi darabokra, tekerjük a darabokat nyolcas alakba, majd helyezzük őket kizsírozott-kilisztezett (vagy kizsírozott, sütőpapírral bélelt) sütőlemezre.
Előmelegített sütőben körülbelül 180 fokon 10-15 perc alatt süssük aranyszínűre. Vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor túl kemény lesz. Szedjük ki és hagyjuk kihűlni. Dobozban tárolva sok-sok napig eláll, ha van rá
alkalma.

kaloria 410 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.