Tészta
Egy őzgerincformát kikenünk zsírral, kilisztezzük. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd egyenként és felváltva a tojássárgájákat, valamint
a pudingport is belekeverjük. A masszát a formába öntve közepes lángon megsütjük. Még forrón kiborítjuk a formából, és hűlni hagyjuk.
Piskóta
Közben a hozzávalókból a szokásos módon, körülbelül 25 x 35 cm-es tepsiben piskótát sütünk. Ha kész, hűlni hagyjuk.
Krém
A krémhez a pudingot a tejjel megfőzzük, kihűtjük. A margarint vagy a vajat a porcukorral meg a vaníliás cukorral habosra keverjük. Ha a pudingkrém már langyos, összekeverjük a vajas krémmel. Az őzgerincet merőlegesen kétoldalt bevágjuk. Megtöltjük krémmel úgy, hogy a külső felére is kerüljön. Ráborítjuk a piskótalapot. (Persze marad a széléből, vágjuk szépen méretre.)
Máz
A piskóta tetejére felolvasztott csokimázat öntünk. A süteményt dermedés után a gerincek mellett szeleteljük. Felszelve olyan lesz, mint a legyező.