Férfitorta

Tészta

A fagyasztott vajastésztát szobahőmérsékleten fölengedjük, majd három részre osztjuk. Enyhén belisztezett deszkán fél centi vastag, kerek lappá nyújtjuk.
Egy közepes tortakarikát ráteszünk, és a tésztát ennek megfelelően körbevágjuk. Az így kapott három tésztakorongot tepsire fektetjük (nem kell kikenni, mert a massza elég zsíros), a tetejüket felvert tojással megkenjük. Villával egykét helyen megszurkáljuk, hogy a keletkező gőz eltávozzon. Előmelegített sütőben,
közepesnél erősebb lángon 12 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk.

Töltelék

A túrót áttörjük a puha vajjal, a krémsajttal, és a tojások sárgájával meg a mustárral jól kikeverjük. Az apróra vágott vöröshagymát meg a présen áttört fokhagymát beledolgozzuk, megsózzuk, megborsozzuk (zöld borssal még különlegesebb). A túrókrémet három részre osztjuk. Az elsőt a paradicsompürével, a pirospaprikával meg az apróra vágott paradicsompaprikával ízesítjük, amivel egyben pirosra is színezzük. A második részt a fölaprított zöldfűszerrel zöldre „festjük” (lehet csak egyféle
zöldfűszert használni, vagy akár vegyesen petrezselymet, metélőhagymát, zeller zöldjét, kaprot). A harmadik részt fehéren hagyjuk.

Díszítés

Az egyik megsült tésztalapot lapos tálra fektetjük, és megkenjük a piros túrókrémmel. Erre a tészta és a zöld
túrókrém kerül, majd a harmadik tésztalappal az egészet beborítjuk. A torta tetejét meg az oldalát a fehér túrókrém
kétharmadával egyenletesen megkenjük. Az oldalára körben pirított, vékony lapocskákra vágott sós mandulát
vagy durvára tört mogyorót tapasztunk. A tetején a szeleteket késsel bejelöljük, majd jól behűtjük. A maradék
fehér túrókrémmel díszítjük, legjobb, ha csillagcsöves habzsákból nyomjuk rá. Végül gyöngyhagymával, föltekert füstölt sonkaszeletekkel meg paradicsompaprikával kirakjuk.

kaloria 340 CAL
ido 40 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

16 személyre

Ajánlataink