Flódni

Flódni

A tészta hozzávalóit könnyen nyújtható tésztává gyúrjuk,
majd négyfelé osztjuk. Mindegyiket külön-külön kinyújtjuk,
azután három tésztalapot sütőpapírral kibélelt 30 × 40
cm-es tepsiben egyenként félkészre sütünk. Az első lapot
visszahelyezzük a tepsibe, és rákenjük a diótölteléket.
Erre kerül a következő félkész tésztalap, amit megkenünk
a mákos töltelékkel. Megint egy tésztalap következik, erre
jön az alma. A legtetejére pedig a nyers tészta kerül, amit
megkenünk felvert tojással. 160 fokra előmelegített sütőben 1-1,5 órát sütjük. Közben sűrűn szurkáljuk meg villával, hogy a levegő távozni tudjon. Tálalás előtt egy napot hagyjuk állni, és csak azután öntsük ki a tepsiből.

Máktöltelék

A máktöltelékhez a vízbe tesszük a kristálycukrot, a mazsolát meg a vaníliás cukrot, és együtt felforraljuk. A lobogó vízbe beleöntjük a mákot, és az egészet sűrűre főzzük.

Diótöltelék

A diótöltelék esetében hasonló az eljárás, mint a máktölteléknél, csak a forrásban levő vízbe mák helyett diót rakunk

Almatöltelék

Az almatöltelékhez az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, és 4-6 gerezdre vágjuk. A cukorral együtt egy lábasba tesszük, és fahéjjal meg citromlével ízesítve addig főzzük, hogy a gyümölcs megpuhuljon, ám kissé darabos maradjon.

kaloria 510 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.