Füstös édeskrumplileves ropogós kellel

Az édesburgonyát és a répákat megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük. Megöntözzük 4 evőkanál olívaolajjal, megszórjuk nagy szemű sóval, meghintjük frissen őrölt borssal. 200 °C-on nagyjából 60 percig sütjük, amíg a zöldségek itt-ott megégnek kissé (ettől lesz füstös íze).

Megpucoljuk, felkockázzuk a vöröshagymát, és két evőkanál felhevített olívaolajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a sült zöldségeket, felöntjük az alaplével (és ha kell, még annyi vízzel, hogy pár centire elfedje a zöldségeket). Összeforraljuk, majd botmixerrel simára tumixoljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Megmossuk és leszárítjuk a kelkáposztát, majd a külső, szép zöld leveleit leszedjük. Kivágjuk a középső vastag eret, a többit felcsíkozzuk. (A káposzta belső, fehér részére most nem lesz szükség.) Száraz serpenyőben rendszeres kevergetés mellett 5-10 perc alatt ropogósra pirítjuk.

Tányérokba szedjük a levest, rárakjuk a pirított kelt, végül meglocsoljuk olívával, megszórjuk a szintén száraz serpenyőben megpirított fenyőmaggal.

Édesburgonyás frankfurti leves

kaloria 200 CAL
ido 105 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.