Forrás: O. Horváth György

Fűszeres húscsigák sajtöntettel

Fűszeres húscsigák sajtöntettel

Éles kés nélkül ezt az ételt nem lehet elkészíteni! A különféle húsokból ugyanis fél centi vastag, nagyjából 15-20 centis szeleteket kell vágni. Így tettem én is, aztán a pulykamellekre vékonyan fokhagymás fűszerkeveréket, illetve őrölt paprikát szórtam. A marhahátszínt flekkenfűszerrel ízesítettem, a sertésszűzcsíkokat nagyon vékonyan sóztam.
Az egyik cukkiniből krumplihámozóval hajszálvékony szeleteket nyestem, s ezeket a hússzeletek felére fektettem. A másik adag egy-egy füstölt baconszeletet
kapott. A hússzeleteket csigaszerűen feltekertem, s egy-egy vékony fanyársra – hurkapálca, bambusznyárs – húztam fel. Nagyjából félórát álltak, pácolódtak. Ennyi idő kellett ugyanis a padlizsán meg a cukkini felszeleteléséhez, a paprikák előkészítéséhez, s nem utolsósorban egy jó kis parázs előállításához. Sőt, míg a faszén átizzott, volt időm elkészíteni a sajtkrémet is. Ehhez a vajat kis lábasban felolvasztottam, belenyomtam a fokhagymát, elmorzsoltam a márványsajtot, majd mikor az nagyjából felolvadt, felöntöttem a tejszínnel. (Aki akar, törhet bele borsot is.)
Nos, ami ezután következett, az már nem volt ördöngösség: nagyjából félóra alatt a közepes parázson átsütöttem a húsnyársakat, a zöldségeket. Köretként
krumplipürét kínáltam, és készítettem enyhén lesózott, vékonyra szeletelt lila káposztából, jégsalátából, paradicsomból és egy citrom levéből zöldsalátát is hozzá, italként pedig egy könnyű, félszáraz rozét választottam.

kaloria 830 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.