Gesztenyés bukta rumos vaníliamártással

ELŐKÉSZÍTÉS: 40 perc – KELESZTÉS: 40 perc – SÜTÉS: 30 perc –

  1. Elkészítjük a tölteléket: habot verünk a fehérjékből, majd több kis részletben hozzádolgozzuk a gesztenyepüréhez az evőkanálnyi rummal együtt. Kivajazunk egy nagy, kerek, kapcsos tortaformát.
  2. A tésztát átgyúrjuk, lisztezett deszkán nem túl vékonyra nyújtjuk. Négyzetekre vágjuk. Mindegyikre rakunk egy-egy evőkanál gesztenyés tölteléket. Összehajtjuk, buktává formázzuk.
  3. A maradék vajat megolvasztjuk. Egyesével megmártjuk benne a buktákat, és belesorakoztatjuk a kerek formába úgy, hogy a hajtások lefelé nézzenek. Nem baj, ha marad egy kis hely közöttük, úgyis meg fognak dagadni. Letakarjuk, ismét hagyjuk kelni.
  4. Utána 170 fokra előmelegített sütőben körülbelül félóra alatt megsütjük.
  1. Elkészítjük a mártást: felforraljuk a tejet a kikapart vaníliamagokkal (beledobjuk a hüvelyt is), hagyjuk kicsit kihűlni. A sárgájákat csomómentesre keverjük a tejszínnel, a keményítővel és a cukorral.
  2. Gőz fölött elkezdjük sűríteni, közben fokozatosan adjuk hozzá az átszűrt vaníliás tejet. Ha már kellően besűrűsödött, levesszük a gőzről, és hozzákeverjük a rumot.

Édes tejszínes kalácstészta

Habos mákos tészta

kaloria 240 CAL
ido 110 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.