Forrás: Pásztor Tünde

Kacsamáj-trilógia

Kacsamáj-trilógia

Beáztatjuk a borba az aszalt sárgabarackot. Három részre osztjuk a kacsamájat. Kétharmadát felszeleteljük, utána száraz serpenyőben a szeletek mindkét oldalát megpirítjuk. Egy másik edényben kevés zsiradékon megsütjük a padlizsán mindkét
oldalát. A paradicsomot nagyon apróra felvágjuk, s abban a serpenyőben, amelyben a kacsamáj készült, egy-két percig sütjük a finomra vágott bazsalikomlevelekkel együtt. Sóval, kevés zúzott fokhagymával ízesítjük. A sült padlizsánok tetejére
rakunk egy-egy szelet sült májat, arra pedig egy-egy teáskanálnyi fűszeres paradicsomragut. Kevés felforrósított vajon megpirítjuk a narancsszeletek mindkét oldalát. Mindegyikre teszünk egy-egy szelet májat. Kevés forró vajon átforgatjuk a leszűrt barackot, meghintjük a finomra vágott kakukkfűvel, és ebből az illatos gyümölcsből kanalazunk a narancskarikák tetejére tett májszeletekre. Pár szem gránátalmamaggal díszítjük. A felkockázott lila hagymát kevés zsiradékon megpirítjuk, rádobjuk a maradék, szintén kockára vágott májat. Sózzuk, megszórjuk felaprított petrezselyem zöldjével, és pár perc alatt készre sütjük. Radicchiolevelekbe kanalazzuk. Négy
lapos tányérra teszünk mindháromféle májból egy-egy adaggal. Pirítóssal kínáljuk.

kaloria 770 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.