Forrás: Vidék íze/Kezdőknek könnyedén

Lazac narancsos édesköménnyel

Megtisztítjuk az édesköményt. Vékony szeletekre vágjuk, és öt percig pároljuk fél evőkanál vajban. A narancsot elfelezzük, az egyik felének a levét kinyomjuk. Egy evőkanálnyit rálocsolunk az édesköményre. Öntünk hozzá 3 evőkanál vizet is, és még tíz percig kis lángon főzzük. Meghámozzuk, kis kockákra vágjuk a vöröshagymát. Egy másik serpenyőben üvegesre sütjük kevés vajon. Felöntjük a borral, a maradék narancslével meg a tejszínnel, adunk hozzá fél deci vizet, és közepes lángon körülbelül tíz percig főzzük.

A megmaradt fél narancsot meghámozzuk, cikkekre bontjuk, s alaposan megtisztítjuk a fehér hártyáktól. Kockákra vágjuk a gyümölcshúst, beledobjuk a mártásba. Fél evőkanál citromlével, sóval, borssal, ánizzsal és szegfűszeggel ízesítjük. A keményítőt elkeverjük körülbelül fél deci vízben, hozzáöntjük a mártáshoz, besűrítjük vele. Végül belekeverjük a kész édesköményt.

A lazacot lemossuk, papírtörlővel leszárítjuk. Meglocsoljuk egy evőkanál citromlével, sózzuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és oldalanként 3-3 perc alatt megsütjük benne a lazacot. A tányérok közepére teszünk egy-egy adag párolt rizst, ráhelyezzük a sült lazacot, köré halmozzuk a narancsos-édesköményes ragut.

Avokádóhab füstölt lazaccal és uborkával

Lazacfilé almacsatnival

kaloria 550 CAL
ido 50 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

2 személyre

Forrás: Vidék íze/Kezdőknek könnyedén

Ajánlataink