Először a gombócokat készítjük el. Az összes hozzávalót alaposan összekeverjük. Diónyi gombócokat formázunk belőle. Betesszük a hűtőszekrénybe, amíg a levesalapot elkészítjük.
Egy fazékban az olívaolajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a meghámozott, apróra vágott sárgarépát, gyökeret, zellert, sózzuk, borsozzuk, és még 4-5 percig pároljuk. Rátesszük a felszeletelt fokhagymát, még egy-két percig sütjük együtt. Ráöntjük a paradicsomkonzervet és az alaplevet, és elkezdjük főzni. Ha felforrt, beledobjuk a zöldborsót, hozzáöntjük a bort is, és addig főzzük, míg az összes zöldség meg nem puhul.
Ekkor rakjuk a levesbe a húsgombócokat. Közepes lángon forraljuk, míg fel nem jönnek a gombócok a lé tetejére. Beleszórjuk az összevágott bazsalikomleveleket, és még öt percig forraljuk. Levesszük a tűzhelyről, és belekeverjük a parajt, de ezzel már egyáltalán nem főzzük.