Rozmaringos báránysült grillezett polentával és cukkinis-zsályás zöldségekkel

Sóval, borssal, szeletelt fokhagymával, rozmaringgal jól bedörzsöljük a hússzeletek mindkét oldalát. Hűtőszekrényben két órát pihentetjük. Ha letelt az idő, átrakjuk egy tepsibe, egy rétegben. Teszünk hozzá két evőkanál zsírt, öntünk alá három deci vizet. Fóliával lezárjuk, és 160 fokos sütőben körülbelül 2 órán át sütjük. Leszedjük róla a fóliát, és 180 fokra felemelt hőmérsékletű sütőben még 40 percig sütjük.

Egy lábasba öntjük a polentához a tejet és a zöldségalaplevet, sózzuk, borsozzuk. Elkezdjük főzni. Ha felforrt, beleszórjuk a kukoricadarát, és addig főzzük, folyamatosan kevergetve, míg el nem válik a massza az edény falától. Egy kisebb hosszúkás formát vagy tepsit átlátszó fóliával kibélelünk, beleöntjük a kukoricakását, és így hagyjuk teljesen hidegre hűlni. Tálalás előtt felszeleteljük, és egy nagy serpenyőben kevés zsiradékon mindkét oldalukat megpirítjuk.

Egy serpenyőben a három evőkanálnyi zsiradékon megpirítjuk a megtisztított, feldarabolt zöldségeket. Ha már itt-ott kezdenek barnulni, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, egy percig pároljuk együtt. Ráöntjük a fehérbort, sózzuk, borsozzuk, nagy lángon főzzük. Beledobjuk a serpenyőbe a felezett koktélparadicsomokat és a durvára vágott zsályát, még öt percig pároljuk. Nem szabad túlfőzni, akkor jó, ha még kicsit ropogósak a zöldségek.

Tárkonyos bárányraguleves

kaloria - CAL
ido 225 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink