Sonkában sült karaj vargányás gombaraguval és zöldséges gerslirizottóval

Kisujjnyi szeletekre vágjuk a karajt. Nem klopfoljuk ki, és nem is sózzuk (mivel a sonka adja majd a sósságát), csak frissen tört borssal bedörzsöljük. Mindegyik szeletet betekerjük egy-egy szélet jó minőségű sonkába. Hagyjuk állni vagy negyed órát. Utána kevés zsírt forrósítunk egy serpenyőben, és lassút tűzön, oldalanként 10-10 perc alatt megsütjük a húst.

A gombaraguhoz hagyjuk kicsit felolvadni a vargányát, összevágjuk, megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk a csiperkét is. A hagymát finomra metéljük, és a vajon üvegesre pároljuk. Rádobjuk mind a kétféle gombát, és elkezdjük párolni, közben rászórjuk az összevágott, illetve összemorzsolt kakukkfüvet is. Nem kell túlfőzni, miután teljesen felengedett a vargánya, pár perc elég, hogy átfőjön. Végig nagy lángon, fedő nélkül főzzük. Ha kész, hozzákeverjük az összeaprított petrezselyem zöldjét, sózzuk és borsozzuk.

Bő, sós vízben roppanósra főzzük a gerslit. A fagyos zöldségeket beletesszük egy serpenyőbe a vajjal együtt, megsózzuk, és fedő alatt elkezdjük párolni. Ha már felengedtek, akkor levesszük a fedőt, és magas hőmérsékleten addig sütjük, míg el nem párolog alóla az összes folyadék (az sem baj, ha picit megpirul itt-ott). Végül összeforgatjuk a főtt árpagyönggyel.

kaloria 810 CAL
ido 105 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.