Szabolcsi toros káposzta

Szilágyi Istvánné (Balkány) a következőket írta: „Sajnos már csak falunapokon, fesztiválokon találkozhatunk a hagyományos disznóvágásokkal. Ma már az ideje és a módja is megváltozott. Régen csak télen vágtak disznót, és egész nap tartott a tor. Ma már nyáron is levágja a hentes a malackát a hűtőládába, és akár négy óra alatt is végeznek. Nálunk hattagú a család, és mindig tartunk disznót, most is van hat. Mi sem adjuk már meg a módját a disznóvágásoknak úgy, mint régen, de az ételek nagy részét ugyanúgy készítjük. Igaz, a belsőséget lefagyasztom, később készítem el a hurkát. Így nekünk sem tart egy napig egy disznóvágás. A mai napig is minden porcikáját felhasználjuk az állatnak, még a belet is megsúroljuk, mert tisztább és jobb, mint a bolti. Vannak ételek, amelyek generációról generációra maradtak, ezekből szeretnék párat megismertetni.”

A savanyú káposztát még előző nap megfőzöm; ha túl savanyú, akkor főzés előtt átmosom. Ha kihűlt, kicsavarom, és elteszem. A friss szalonnát apró kockákra vágom, és egy nagy lábasban odarakom sülni. Míg sül a szalonna, felkockázom a húst is. Ha jól kisült a szalonna, rárakom a húst. Vigyázzunk, mert nagyon fog csapkodni! A húst szép pirosra sütöm. Erre rárakom a savanyú káposztát és az apró kockára vágott fokhagymát. Folyamatos keverés mellett egy kicsit még sütöm, míg összeesik a káposzta. Csak ezután ízesítem a pirospaprikával, a sóval és a borssal. Folyamatos keverés mellett még 15 percig sütöm. Kenyérrel kínálom. Sokáig eláll.

Malaccomb gombamártással, lila káposztával

Tökmagolajos babos káposzta

Pogácsa, rakottas, csülkös – a legtutibb receptek káposztával

 

kaloria 550 CAL
ido 140 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

10 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.