Szilvalekváros bukta

Egy deci tejbe beleszórunk egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, összekeverjük és megvárjuk amíg felfut. Egy nagy tálba beleszitáljuk a lisztet, összevegyítjük a sóval és a többi cukorral. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük az egész tojást, a tojássárgájákat, a felhabosodott élesztőt és a maradék tejet. Kézzel, vagy géppel dagasztani kezdünk. A dagasztás második felében két részletben beledolgozzuk a vajat is. Amikor a tészta szép sima és fényes, már nem ragad a tálhoz vagy a kezünkhöz, kelesztőtálba tesszük, lefedjük, és 45 perc alatt a duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát óvatosan ráfordítjuk a vékonyan belisztezett munkalapra. Ujjnyi vastag, kb. 30 × 60 cm-es téglalapot nyújtunk belőle, amit hosszában elfelezünk, majd mindkét részt 5-5 egyforma darabba vágjuk.

Mindegyikre teszünk egy-egy evőkanál szilvalekvárt, aztán feltekerjük. Kivajazunk egy akkora zománcozott tepsit, hogy az egymás mellé sorakoztatott bukták megtöltsék. Konyharuhával letakarjuk, és újabb 30 percig kelni hagyjuk. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra.

A megkelt buktákat megkenjük az olvasztott vajjal, és 20-25 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Túró Rudi bukta

kaloria - CAL
ido 145 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

11 személyre

Ajánlataink