Tojáslikőrös piskótarolád friss bogyósokkal

Elektromos habverővel habot verünk a fehérjékből. Ha már majdnem kész a hab, nagyon kicsi adagokban hozzáverjük a kristálycukrot is, míg szép fényes, kemény habot nem kapunk. Alacsonyabb fokozaton beledolgozzuk egyesével a tojások sárgáját, végül pedig fakanállal eloszlatjuk benne a lisztet. Sütőpapírral kibélelünk egy nagy, lapos tepsit. Beleöntjük a masszát. 175 fokra előmelegített sütőben sütjük, vigyázunk, hogy ne süssük túl, mert akkor könnyen törik. Kiborítjuk, és még forrón többször felcsavarjuk a papírral együtt, végül összetekerve hagyjuk kihűlni.

Gőz felett sűrű krémet főzünk a tojások sárgájából a cukorral, vaníliás cukorral és a tejjel. Ha kihűlt, összedolgozzuk a mascarponéval, a tejszínből vert habbal és a tojáslikőrrel. Mivel friss gyümölcsöt használunk, csak nem sokkal a tálalás előtt állítjuk össze. A piskótát kitekerjük, lehúzzuk róla a papírt. Rákenjük a krémet (egy keveset félreteszünk a rolád külsejére), megszórjuk a megmosott, leszárított,
összevágott gyümölcsökkel, majd felcsavarjuk. Kívülről bekenjük a félretett krémmel. Cukor- és ostyavirágokkal díszítjük.

kaloria 290 CAL
ido 62 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink