Töltött kacsacomb hagymás tört burgonyával

Egy kis káposztát lereszelünk, kicsit besózzuk, és hagyjuk állni körülbelül tíz percig. Rádobjuk kacsazsírra, és megdinszteljük, közben adunk hozzá egy pici borsot is. Ha kész, hozzákeverjük a 10 deka felkockázott sonkát, a felaprított zöld fűszert, a kis kockákra vágott póréhagymát.

A kacsacombokat megmossuk, szárazra töröljük, megsózzuk. Egy hegyes kés és az ujjaink segítségével óvatosan felszedjük a bőrét. Betöltjük a káposztás tölteléket a bőr alá. Utána mindegyik combot betekerjük 2-3 szelet sonkába. Egyesével alufóliába csomagoljuk úgy, hogy felül fogjuk össze, így majd könnyen meg tudjuk nézni, megsült-e már, közben nem fog kifolyni a batyuból a kacsazsír. Berakjuk a csomagokat egy tepsibe. Öntünk alá szűk fél liter vizet, és 170 fokon bő másfél órán át sütjük.

Kiszedjük, óvatosan kibontjuk a csomagokat. Ha megsült, a combokat kiemeljük, az alufóliában maradt kacsazsírt pedig ügyesen, hogy ne keveredjék a párolóvízzel, átöntjük egy edénybe.

Míg sül a kacsa, héjastul megfőzzük a krumplit. Egy serpenyőben kacsazsíron megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, összekeverjük vele a meghámozott, áttört burgonyát. Ízlés szerint sózzuk. Ezzel és a megmaradt töltelékkel tálaljuk a sült combokat.

Diós morzsában sült kacsacomb zelleres burgonyapürével

Savanyú káposztás kacsacomb

Kicsontozott, töltött pecsenyekacsa

kaloria 940 CAL
ido 130 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink