Forrás: Ványi László

Vendégváró jércezserbó

Vendégváró jércezserbó

A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tejfölt, a porcukrot, az egyik tojást meg egy pici sót. A tésztát gyors
mozdulatokkal összegyúrjuk, azután letakarva 30 percig
pihentetjük a hűtőszekrényben.
Közben a csirkehúst kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk a
tejszínt meg a maradék tojást, sóval és őrölt fehér borssal
ízesítjük, végül botmixerrel az egészet pépesre keverjük.
A tésztát négyfelé, a húsmasszát háromfelé osztjuk.
Egy 25 × 35 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, és
beletesszük az első kinyújtott tésztaadagot. Megkenjük
a húskrém harmadával, és megszórjuk darált dióval. A
következő két tésztalappal hasonlóképpen járunk el. Az
utolsó lappal befedjük, és megkenjük savanykás házi baracklekvárral.
Közepesen meleg sütőben, 160 fokon 40-50 percig
sütjük. A végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellőképpen
átsült-e a tésztánk. Miután kivettük a sütőből, a tetejét
megszórjuk gorombára vágott dióval.

kaloria 380 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Ványi László

Ajánlataink