Forrás: Füstös konyha, Horváth György szakács

Zöld fűszeres csirkenyárs babpürével

  1. Vékony, hosszú csíkokat vágtam a mellhúsból, ezeket sóval, a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával néhány kanál olaj kíséretében jól összedolgoztam, elkevertem. Elég negyedóra pácolás, míg a tűzből parázs lesz, s egy-egy nyársra felfűzött húscsíkok már mehettek is a rácsra. Elég néhány perc egyik és a másik oldalnak, s már készen is voltam. A lényeg, hogy ne süssem túl, mert akkor kiszárad a mellhús!
  2. Egyik köretként egy régről ismert fogást készítettem: sült spagettit. Ezt lehet magában is sütni, de márthatjuk egy kicsi sós palacsintatésztába is a maréknyi tésztagombolyagot. A sütésnél is két utat választhatunk: vagy villára csavarva, némi palacsintatésztával meglocsolva sütjük, vagy csak a tésztát csavarjuk össze maréknyira, s úgy sütjük a lobogó olajban. Előbbi nagyon érdekes látvány, amikor az ember tálalja az ételt.
  3. Amíg én a kertben sütögettem, addig feleségem egy kis olajon lepárolta a babot, a fokhagymát, némi sót és borsot használt fűszerként. Amikor a bab megpuhult, egy részéből botmixerrel pürét készített, melyhez a petrezselymet, a tejfölt és a tojássárgáját keverte, az elegyet ismét átforrósította, így a pürét a tojás szépen besűrítette. A csirkecsíkok mellé adtuk a párolt babot, melyet a pürével locsoltuk meg. Mellé adagoltam másik köretként a sült spagettit. Fehérbor illik inkább hozzá.

Pikáns sertésszűz nyárson

Sonkás csirkenyárs burgonyával

 

kaloria 480 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

személyre

Forrás: Füstös konyha, Horváth György szakács

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.