Zsályával sült sertéstarja birsalmás burgonyával

ZSÁLYÁVAL SÜLT TARJA

ELOKÉSZÍTÉS: 40 perc – SÜTÉS: 2,5 óra – Bedörzsöljük a húst a sóval és a durvára tört színes borssal. Vastagon kizsírozunk egy tepsit, belefektetjük a húsdarabot. Köré dobáljuk a cikkekre vágott vöröshagymát, a hámozatlanul félbevágott fokhagymafejeket, a paradicsomokat. Rátesszük a zsályát és az újhagymát is. Öntünk alá 3-4 deci vizet. Alufóliával lezárjuk. 175 fokos sütőben 1 és 3/4 órán át sütjük. – Ezután elkészítjük a birsalmás burgonya-köretet, majd beleszórjuk a pecsenyés tepsibe a hús köré, visszatesszük rá az alufóliát, és jó negyedórát még együtt sütjük. Utána kivesszük, baracklekvárral vékonyan átkenjük a húst, és 180 fokos sütőben rápirítunk.

A KÖRET: BIRSALMÁS BURGONYA

Közben meghámozzuk a burgonyát, cikkekre vágjuk, sós vízben előfőzzük (csak addig főzzük, míg fel nem forr a vize). Leszűrjük (a vizet megőrizzük), lecsöpögtetjük. A birsalmát fényesre dörzsöljük (hámozni nem szükséges). Negyedeljük, kivágjuk a csutkáját, ezt is cikkekre vágjuk. Egy percig főzzük a krumpli főzővizében, aztán ezt is leszűrjük és leszárítjuk. Összekeverjük a burgonyával.

kaloria 730 CAL
ido 190 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink