Húsvétra általában nyers, füstölt sonkát szoktunk vásárolni. Tulajdonképpen a sertés combja a sonka, azonban az ünnepek körül többféle alkatrészét is ezzel a névvel illetjük: a comb mellett így nevezzük még sokszor a lapockát, a csülköt, a tarját vagy a karajt is. A formátum is igen sokféle lehet: csontos, bőrös, darabolt vagy éppen ellenkezőleg.
Igen fontos a pácolás. A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a pác sót, nitritet és/vagy nitrátot tartalmaz. A húskészítményt ezzel bedörzsölik vagy az előbbi anyagok oldatába merítik. A gyorspácolás esetén a páclevet mélyen beleinjektálják a húsdarabba, időnként vákuum alkalmazásával. A szövetekbe juttatott adalékanyagok segítségével ez a fajta sonka igen nagy mennyiségű vizet tud megkötni. A gyorspácolt termékek súlya jelentősen megnő a folyamat végére (a hagyományosan sóval pácolt húsok tömegüknek akár 30-35%-át is elveszítik a tartósítás alatt). Ezzel nemcsak az a gond, hogy drága pénzen vizet veszünk, hanem az, hogy a magas víztartalom miatt sok tartósítószer, ízfokozó is kerül a termékhez. (Ne tévesszük szem elől, hogy az eredeti cél a nagy húsdarabok tartósítása esetén a víztartalom csökkentése, mivel minél kevesebb a víz bennük, annál kevésbé romlékonyak.)
A pácolás befejezése után következik a füstölés, természetesen itt is a hagyományos módszert részesítsük előnyben, ne a füstaromákkal történő ízesítést. Ha jó minőségű sonkát akarunk enni az ünnepeken, akkor csak megbízható helyen vásároljunk. Segít az eligazodásban az ár is: bizonyos összeg alatt biztosan nem fogunk igazi sonkát kapni (persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nagyon drága az biztosan jó is). A kötözött sonkáknál még fontosabb a bizalom, hiszen kívülről végképp nem tudjuk megítélni a termék milyenségét. Ha becsomagolt, címkézett árut vásárolunk, különösen gondosan olvassuk el az adalékok listáját, és csak akkor vegyük meg, ha elégedettek vagyunk az összetevőkkel.
