Így ettek ők sorozatunk új részében József Attila kedvenceit vesszük górcső alá!

Pontytól a bablevesig – József Attila kedvencei

Nagy szegénységben nőtt fel, s így, gyermekként nem kerültek változatos ételek az asztalra. Volt, hogy csak kenyér volt otthon, s meleg ételt csak a menzán kapott. Erről az időszakról így írt későbbi versében:

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni, kelni,
S öt forintért kuglert venni.

[eadvert]

Míg a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek – fának,
Mi jó dolga van Attilának.

József Attila felnőttkori kedvencei a hagyományos magyar konyha ételeiből kerültek ki. A XX. század egyik legkiemelkedőbb, és legismertebb költője ugyanis, a házias ételeket szerette igazán.

József Attila nagy kedvelője volt a babból készült ételeknek, kiváltképp a bablevest szerette. 1926-ban Párizsból írt levelében például azt kérte Jolántól, hogy küldjön neki egy adagot a kedvencéből, de csipetkével és kolbásszal gazdagon. Talán csak Piedone szerette jobban a babot, de azért még átgondoljuk, hogy odaadjuk e ezt a címet a bunyós karakternek.

A babon kívül a költő szerette a disznópaprikást főtt burgonyával. Manapság ritkán készítik ezt az ételt, mely korábban a disznóvágások egyik jellegzetes étele volt. A disznópaprikás összetétele mindig változott, attól függően, hogy a disznó mely részéből, mit akartak készíteni. Amiből semmit, abból készült a paprikás.

Ő is gyakran megfordult a Japán Kávéházban. A feljegyzések szerint ott rendre gombás pontyot rendelt. Levesekből nagyon szerette még a krumplilevest, melyet szintén a gyerekkorára lehet visszavezetni, akkor ugyanis a szomszédok kínálták ezzel az étekkel, amikor nem volt otthon nekik semmi.

A bécsi szelet világnapja – 6 tuti recept

Pincepörkölt, amit mindenki máshogyan készít, de mégis melyik a legjobb?

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink