Anikó néni zsebes karaja

Nyitott szeleteléssel négy nagy szeletre vágjuk a karajt. A szeleteket kiveregetjük, meghintjük sóval és borssal mind a két oldalukat.

Összeállítjuk a tölteléket: a két evőkanál zsíron megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a felaprított gombát, ízesítjük majoránnával, füstölt őrölt pirospaprikával, sóval, borssal, és zsírjára sütjük. Hozzátesszük az apróra vágott májat és paprikát, valamint a zöldborsót. Pár percig pirítjuk együtt, majd hagyjuk kicsit hűlni a keveréket. Rátesszük a negyedét egy karajszelet egyik felére, ráhajtjuk a hús másik felét, átemeljük egy kizsírozott tepsibe. Ugyanezt tesszük a többi három szelettel és a maradék töltelékkel is.

A tetejére összevágjuk a vörös- és a fokhagymát, a paprikát, a paradicsomot. Összekeverjük a paradicsompürével, a megolvasztott zsírral, a tejszínnel, a zöldségalaplével, majd összevágott rozmaringlevelekkel, sóval, borssal ízesítjük. Ráöntjük a töltött húsokra. Alufóliával lezárjuk a tepsit. 170 fokos sütőben egy órán át sütjük. Ha kész, levesszük róla a takarást, és kicsit magasabb hőmérsékleten megpirítjuk a tetejét.

Gombával rakott roston sült karaj

kaloria - CAL
ido 150 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink