Balzsamos fejes saláta sült camembert-rel és eperrel

A balzsamecetet és a mézet egy kis edénybe öntjük, és beforraljuk a felére, hagyjuk kihűlni.

A salátát nagyon alaposan megmossuk. Levelekre bontjuk, leszárítjuk, majd falatnyi darabokra tépkedjük. Ha kihűlt a mézes balzsamecet, összeforgatjuk a salátával.

Az epret megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk. Egy nagy serpenyőben olívaolajat hevítünk, beledobjuk az epret, és rázogatva egy percig sütjük, utána átöntjük egy tányérba, hogy hűljön.

A camembert sajtokat kis háromszögekre vágjuk úgy, hogy mindegyikre egyenletesen jusson a fehér kéregből, mert ez fogja majd összetartani sülés közben.

Abba a serpenyőbe, amelyben az epret pároltuk, öntünk még 1-2 kanál olívaolajat, beledobjuk a feldarabolt sajtot, és egy-két percig sütjük csak, míg minden oldalról kap egy kis színt, de még nem folyik. A salátát összekeverjük az eperrel, majd beleforgatjuk a sajtot a serpenyőben maradt olívaolajjal együtt. Megkóstoljuk, valószínűleg sózni már nem kell, a sajt eléggé ízesíti.

Sült túrótorta eperrel

kaloria 210 CAL
ido 20 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.